Beszprémy Katalin (1955) szociológus, a Népművészet Ifjú Mestere, a Fiatalok Népművészeti Stúdiójának tagja. Részt vett a tokaji, majd a velemi alkotótáborokban. A Városépítési Tudományos és Tervezőintézet Regionális Irodáján regionális tervező volt, majd 1992-től a Magyar Művelődési Intézetben, illetve átszervezés után a Hagyományok Házában dolgozik. A TÉKA együttes táncházi háziasszonyaként ötletadója és szervezője az 1983-as első táncház tábornak, a mely mintául szolgált a Kárpát-medencében azóta elterjedt táncos-kézműves táboroknak. Az Élő Hagyomány Alapítvány keretében 11 éve ebben a szellemben szervez nagy sikerrel családos néptáncos-kézműves táborokat. Részt vett a népi kézműves szakképesítések szakmai követelményrendszerének kidolgozásában, tankönyvek írásában, szerkesztésében, illetve 2004-től a Népi iparművészeti zsűrizés megújításában. 2013-tól a Mesterségem címere – a használható hagyomány, a népi kézművesség program projektvezetője. Az ő vezetésével indult a hagyományok segítségével történő térségfejlesztést célzó Barkó projekt.
Andrásfalvy Bertalan (1931) néprajztudós. 1955-ben szerzett a budapesti egyetemen néprajz-muzeológus diplomát. Szekszárdon, Pécsett és Budapesten dolgozott múzeumokban, kutatóintézetekben majd a pécsi egyetemen a Néprajzi Tanszék vezetője lett. 1990 és 1993 között az Antall-kormány művelődési minisztere volt. A Szent István Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, professor emeritus, Györffy István emlékérmes, Magyar Örökség- és Széchenyi-díjas. Kutatói munkásságának célja a magyar parasztság gazdálkodási és művészeti hagyományainak feltárása, melyet jövőnk alakításában nélkülözhetetlen tapasztalatgyűjteménynek tekint. Legfontosabb munkái az ártéri gazdálkodásról, a különböző eredetű és műveltségű népcsoportok együttéléséről és a népművészet életszükségletet jelentő szerepéről szólnak.
Fülemile Ágnes (1960) az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa és az Acta Ethnographica Hungarica angol nyelvű akadémiai folyóiratnak a főszerkesztője. Néprajz, művészettörténet, történelem szakokon egyetemi diplomát és etnográfiából PhD fokozatot (1992) szerzett az ELTE-n. Mphil fokozatát viselettörténetből a Courtauld Institute of University of London-on kapta. 1992-ben Fulbright ösztöndíjjal a University of California, Berkeley antropológia tanszékén, 1993-ban a Metropolitan Museum of Art, New York Costume intézetében volt vendégkutató. 1999-ben a Rutgers Egyetemen, 2006–2009 között a György Ránki Hungarian Chair Professor tisztjét betöltve az Indiana University Bloomington campusán oktatott. 2012–2014 között a New York-i Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ igazgatójaként, magyar főkurátorként kézben tartotta a 2013. évi washingtoni Smithsonian Folk-life Festiválon díszvendég Hungarian Heritage – Roots to Revival program szervezését. 2013-ban az Amerikai Magyar Koalíció kitüntetését, 2014-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vette át.
Szegő György DLA (1947), építész, iparművész. Egyéni kiállítások után 1978-tól a kaposvári színház látványtervezője. Mint a Marat/Sade (1981) előadás díszlettervezője, részese a belgrádi BITEF 82 Világszínházi Fesztivál fődíjának. Abban az évben egyike a győri Bambini di Praga-t tervező képzőművészeti teamnek. Szilenciumra ítélik. Művészetről ír, szerkeszt, kurátor, az építészeti ornamentika, a szimbólumok kutatója. Könyvei: Teremtés és átváltozás (H&G, 1996), Privátfotó Szimbólumszótár (Theater Art Fotó, 1998). Jászai Mari-, Ybl-díjas, Érdemes és Kiváló Művész. 2014-től a Műcsarnok művészeti igazgatója. Kurátori munkáiból: Diaszpóra és művészet (1997), Látvány (1998), Chagall (1999), Velencei Építészeti Biennálé (2000), Álmok Álmodói (2001), Építészeti Nemzeti Szalon (2014), Schöffer (2015), Frissen/Jovián (2016), 9műteremből/ Turcsányi (2018).
Jakab Csaba DLA (Farkaslaka, RO, 1965) építőművész, belsőépítész, bútortervező, szakíró, egyetemi tanár. 1993-ban diplomázott az Iparművészeti Főiskolán, majd ugyanott mesterfokozatú képesítést szerzett 1995-ben. A DLA fokozatot 2007-ben építőművész-iparművész szakterületen a MOME-n szerezte meg, 2016-ban a Pécsi Tudományegyetemen habilitált. 1993-tól a HÉT-fő Bt. alapító-tulajdonos tagjaként vezető építész-belsőépítészként dolgozik. 1993 óta oktat, 2004 óta a győri Szent István Egyetemen a Belsőépítészet című tárgy felelőse, 2017 őszétől professzori kinevezéssel. Kutatással főiskolai tanulmányai alatt kezdett foglalkozni. A 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále egyik kurátoraként és tervezője volt, 2014 óta az építészetoktatás módszertanával, az építész-alkotótáborok kutatásával is foglalkozik.