Művészetpedagógiai foglalkozások

a Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018 kiállításhoz óvodai, iskolai és középiskolai csoportok számára

5-8 éveseknek:

Mese a vándorról, aki elindult szerencsét próbálni

A foglakozáson a mese útján haladunk, meghallgatjuk és lerajzoljuk a Sötétség országát, ahol a kunyhókat vesszőből fonták és ki-be jár rajtuk a szél. Napot vágunk az égre és beillesztjük a susogó fákkal teli erdő olajpasztell képébe, és persze a vándortarisznyánkat is megtöltjük a vándorlás során megszerzett kincsekkel.

8-10 éveseknek:

Motívumvadászat

Néha a díszítések elvándorolnak, összekeverednek. Nagy szükségünk van a motívumvadászokra, keressük, kutatjuk, rendezzük az elkalandozott mintákat. Megpróbálunk saját mintákat alkotni, kiegészíteni, ismételni és tükrözni. 

10-14 éveseknek:

Miről mesélnek a tárgyak?

Minden tárgynak története van, azoknak is, amelyek nagy gyárakban készülnek, esetleg a világ valamelyik távoli táján, és azoknak is, melyeket kézzel készítenek. Vajon mi a közös bennük és miben különböznek egymástól? Történeteket kutatunk, azonosságokat és különbséget keresünk a kiállított kincsek között.

Középiskolásoknak:

Alkossunk jövőhagyományt!

A kiállításban találkozhatunk azokkal a mesterségekkel, amik újra a figyelem, az érdeklődés középpontjába kerültek. A jövő védelmében újra felfedezett régi technikák új hagyományt teremtenek a következő generációk számára. Kutassuk fel ezeket a kiállítás nyújtotta terepen, vessük össze ismereteinket, és találjunk ki közösen a jövő számára hasznos hagyományokat!

A kiállítást több mint 25000-en látták, közülük 23 csoport vett részt művészeti foglalkozáson, valamint 19 fő alkotott nyári táborunkban.
A pedagógus workshopon 18 tanár vett rész.

További információ: schopp.ildiko@mucsarnok.hu